Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen

Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak

(42) – Böjti ima az egy világpénznem megakadályozására

Ó, Legmagasságosabb Isten,
Felajánlom Neked böjtöm ajándékát,
Hogy állítsd meg a gonosz szorítását a világban,
Amelyet azért terveztek, hogy megfosszák hazámat az élelemtől, beleértve az élet kenyerét is.
Fogadd el felajánlásomat, és hallgasd meg más nemzetekért mondott könyörgésemet is, hogy megakadályozza azt a szenvedést, amelyet az Antikrisztus tervez.

Ments meg minket, drága Urunk, ettől a gonoszságtól, és védd meg hitünket,
Hogy tisztelhessünk Téged azzal a szabadsággal, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy örökkön örökké szeressünk és imádjunk Téged. Ámen.






„Jézusom, Kincsem, örök Boldogságom! Te vagy az örök élet Kútfeje. Minden jónak és reménynek Szerzője. Te vagy a Fény, Aki megvilágosítod elmémet. Te vagy az örök boldogság, Aki beragyogod szívemet. Mindig Veled járok, Te vagy hű Társam. Te szerettél előbb, és Te választottál ki, hogy kövesselek Téged a rögös keresztúton. Te adsz örömöt és vigaszt, hogy tudjalak követni. Te adsz csalódásokat a világ dolgaiban, hogy ne tudjam azokat szeretni. Te gyújtod lángra szívemet, hogy csak Érted lobogjon. Te adod az erőt, hogy ellene mondjak a sátánnak, és minden kísértésének. Te adod szívembe a vágyat, hogy csak Neked akarjak megfelelni. Te vonzol Magadhoz, fel a Golgotára, fel a keresztre, hogy aztán megosszad velem a Te dicsőségedet is. Mert mindaz, aki hűségesen kitart abban, hogy Téged kövessen az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, elnyeri az örök életet.

Ó, életem célja, értelme, bölcsessége, örök boldogsága egyedül Te vagy! Te, Aki felcipelted értem a keresztet a Golgotára. Hagytad, hogy durva szegekkel, iszonyatos kínfájdalmas kalapácsütésekkel rászegezzenek. Ó, mit el nem tűrtél, szenvedtél türelemmel, szeretettel értem! Add meg kérlek, hogy türelmetlenségeimben mindig Téged lássalak! Mielőbb bárkit megbántanék, Tőled kérjek erőt a hallgatásra. Te légy szívemben a szeretet, amely legyőz indulatot, fáradtságot, betegséget, ellenszenvet. Te légy hű Társam a szeretet keresztútján, hogy a Te irgalmas szeretetedből, kegyelmedből elnyerjem az örök életet. Ámen.”







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Marci ' " őű ŐŰ

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678

almaspite.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

3. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.

albaniakirandulasok.hupont.hu

4. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

5. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

6. ANGOL-SZABÓ-ÉRDEN

► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden

angol-szabo-erden.hupont.hu

7. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

8. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

9. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

10. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. Hungary-mu Admin oldal

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

admin.hupont.hu

6. Studio-2.0

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

studio.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

old.hupont.hu

9. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

12. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

13. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

14. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

15. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

16. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

17. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

18. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

19. girl-oldal.hupont.hu

► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!

girl-oldal.hupont.hu

20. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

21. második világháború

► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.

csata.hupont.hu

22. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

23. Egy izzópont.

► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu

izzopont.hupont.hu

24. Lili Kata Nóra

► Nem adjuk fel!!!

likano.hupont.hu

25. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

26. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

27. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

28. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

29. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

30. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

31. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

32. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

33. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

34. Kávé ízü álomvilág

► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

kave-izu-alomvilag.hupont.hu

35. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

36. Minden a sztárokról

► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)

kis-hableany.hupont.hu

37. Receptpalota

► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés

receptpalota.hupont.hu

38. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

39. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

40. Érdi képek

► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról

erdikepek.hupont.hu

41. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

42. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

43. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

44. LÉT-TUDATOS CSALÁD-ORVOSI FÓRUM

► Az ember 7; 6; 4 és 5 változós anyag-energia szerkezete; A lélek az elmeszervvel együtt, a mentáltest, a fiziológiai test, az asztráltest, valamint az aurák; A betegségek okainak felismerése és oki kezelési módok

csalad-orvos-let-tudattal.hupont.hu

45. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

46. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

47. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

48. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99

► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.

budapestiuveges.hupont.hu

49. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

50. IDEGEN TECHNOLÓGIÁK TERVEZÉSE ŰRTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK

► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT

idegentechtervezes.hupont.hu

51. Vágyak ...életek!!

► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..

vagy.hupont.hu

52. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

53. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

54. ÉRDI KÉPEK

► KÉPEK ÉRD VÁROS UTCÁIRÓL, ÉPÜLETEIRŐL, LAKÓIRÓL

erdikepekb.hupont.hu

55. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥

► Itt mindent megtalálsz..;);););)

amitasztarokroltudnikell.hupont.hu

56. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

57. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

58. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

59. nomad.hupont.hu

► Migration for creating another world

nomad.hupont.hu

60. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

61. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

62. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

63. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

64. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

65. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

66. Gyermeksarok

► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!

gyermeksarok.hupont.hu

67. Pesti-Marika

► Marika vagyok, és Budapesten élek. Üdvözlök minden régi és új ismerőst. Szeretem a természetet, a könyveket és a nyugalmat. Szeretnék olyan ismerősöket találni akiknek ilyen érdeklődési körük van. Mindenkit szeretettel fogadok.

pesti-marika.hupont.hu

68. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

69. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

70. Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!

► Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."

olvass-nezz-lass.hupont.hu

71. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

72. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

73. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

74. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.

albaniakirandulasok.hupont.hu

75. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 127
Tegnapi: 482
Heti: 1 713
Havi: 4 496
Össz.: 2 220 905

Látogatottság növelés
Oldal: Tavasszal 27-én
Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen - © 2008 - 2026 - andre.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »